Koch Csaba az Év Bortermelője jelöltjei között

Év borásza

Koch Csaba az Év Bortermelője jelöltjei között

Az Év Borásza cím

28. alkalommal mozgósította a Magyar Bor Akadémia a szőlész-borász és a vendéglátó szakma elitjét, hogy nevezzék meg Magyarország legrangosabb borászati elismerésének jelöltjeit. A felkérésnek mintegy 300 borász, borszakíró, szakértő, oktató, étteremvezető, sommelier és chef tett eleget.

Minden felkért szakember 3 bortermelőt jelölt a címre, így több szempontot is érvényesíthetett, amikor favoritjait kiválasztotta. Az összesített szavazatok alapján a legtöbb jelölést kapott borászok mellett, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően, az Év Bortermelője díj korábbi győztesei közösen is megneveztek egy személyt, aki mindenképpen bekerült a végső győzelemre esélyesek közé.

A jelölések feldolgozása után öt kiváló bortermelő vág neki a megmérettetés utolsó körének: Balla Gáza(Arad-hegyaljai borvidék), Borbély Tamás (Badacsonyi borvidék), Figula Mihály (Balatonfüred-Csopaki borvidék), Jásdi István (Balatonfüred-Csopaki borvidék), Koch Csaba (Hajós-Bajai borvidék)

Érdekesség, hogy a díj 28 éves történetében először került be határon túli történelmi borvidékről borász a jelöltek közé. Az öt jelöltből hármat a Balatoni borrégió ad, illetve örömteli, hogy egy korábbi Év Bortermelője (az azóta elhunyt Figula Mihály) fia is ismét a díj jelöltjei közé került!

A verseny szabályzata alapján az öt jelölt közül a Magyar Bor Akadémia tagjai választják ki a 2018-as Év Bortermelője Magyarországon díj nyertesét, egyéni, titkos szavazással. A jelöltek a "Borest a Bor Akadémián" rendezvényen mutatkoznak be személyesen és boraikkal november 22-én, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.

Címkék:

Webáruházunkban megtalálja borainkat, válogasson kedvére!